News UK

Újabb hangfelvétel: Magyar Péterrel is találkozott a Szijjártó számát külföldieknek átadó Panyi Szabolcs

2026. március 23-án került nyilvánosságra a Mandiner által először egy hangfelvétel Panyi Szabolcsról, amin a VSquare és a Direkt36 újságírója arról beszélt egy nőnek, hogy egy meg nem nevezett európai uniós ország állami szervének kiadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonszámát, valamint azt is mondta, hogy jó kapcsolatot ápol a Tisza Párt politikusával, Orbán Anitával, akinek esetleges külügyminiszteri kinevezése után ő maga is beleszólhatna, kiket rúgjon majd ki az új tárcavezető. A Negyedik Hatalmi Ág nevű e-mail-címről újabb levél érkezett, egy újabb hangfelvétellel Panyi Szabolcsról.

A kémkedés gyanúja miatt feljelentett újságíró ezen a felvételen a korábbihoz hasonlóan ugyanazzal a nővel beszélget, amin elárulja, nemcsak Orbán Anitával, hanem Magyar Péterrel is egyeztetett.

Igen, tavaly januárban volt egy órás beszélgetésünk

– felelte beszélgetőtársa kérdésére, hogy találkozott-e a Tisza Párt elnökével. A felvételről azonban az nem derül ki, hogy az újságíró és a pártelnök miről egyeztetett.

A rövid beszélgetésrészletből továbbá az is kiderül, hogy Panyi Szabolcs egyszerre három európai ország nemzetbiztonsági szerveivel is kapcsolatban áll. 

„Alapvetően, amit én írtam, nemzetbiztonsági forrásokra hivatkoztam” – mondja Panyi a felvételen, majd azzal nyugtatja meg női beszélgetőpartnerét, hogy nincs ebben semmi ijesztő. Mint mondja, „olyan emberek, akiknek ez a munkájuk, ők ezt detektálták” – itt feltehetően arra utal az újságíró, hogy miként szerezte meg Szijjártó Péter magyar és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyeket nyilvánosságra hozott. Panyi Szabolcs ezután egy kérdésre válaszolva még azt is elmondta, hogy több idegen titkosszolgálattal is kapcsolatban áll.

– Most én jól értem, hogy neked van embered a nemzetbiztonságnál?

– Amire a cikkben hivatkozom, az, hogy három különböző európai országból származó forrás szerint

– hangzik el szó szerint a párbeszéd a hangfelvételen.

A hangfelvétel szó szerinti leirata:

Panyi: Amit én írtam, azt nemzetbiztonsági forrásokra hivatkoztam.

Nő: Most megijedjek vagy kíváncsi legyek?

Panyi: Nem kell megijedni, hát ez nincs ebbe semmi, semmi ijesztő. Tehát, hogy olyan emberek…

Nő: Nemzetbiztonsági?

Panyi: …akiknek ez a munkájuk, ők, ők ezt detektálták. Bejött egy alapinformáció…

Nő: Kérdeznék neveket (nevet), de úgyse válaszolsz.

Panyi: A forrást nem…

Nő: Nem, azt tudom, csak hogy ez így…

Panyi: És akkor…

Nő: Most én jól értem, hogy neked van embered a Nemzetbiztonságnál?

Panyi: Amire a cikkben hivatkozom, az, hogy három különböző európai országból származó forrás szerint.

Nő: De akkor nem itthon… Tehát, hogy…

Panyi: Három európai.

Nő: Taliztál amúgy izével, Magyar Péterrel?

Panyi: Igen, tavaly januárban volt egy órás beszélgetésünk.

Miről beszélt Panyi Szabolcs az első hangfelvételen?

Ahogyan azt cikkünk elején már jeleztük, nem ez az első hangfelvétel, amely Panyi Szabolcsról nyilvánosságra került az elmúlt napokban. A mostani hanganyag annak a múlt hétfőn napvilágot látott beszélgetésnek lehet a folytatása, amelyen Panyi arról beszélt, hogy kapcsolatban áll egy európai uniós ország állami szervével, és átadta nekik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonszámát. A VSquare és a Direkt36 újságírója arról beszélt a korábbi felvételen, hogy birtokában vannak olyan – külföldi titkosszolgálatoktól származó – beszélgetések, amelyeken Szijjártó és Lavrov szerepelnek. 

Panyi Szabolcs egyúttal arról is beszélt, hogy baráti viszonyban van a Tisza Párt vezető külpolitikusával, Orbán Anitával, és a Tisza kormányra kerülése esetén javasolhat majd neki embereket, „hogy kiket tartson meg, kiket rúgjon ki”. Sőt, Panyi szerint lehetővé teszi majd számára Orbán Anita, hogy „amibe akar, belenézhet majd”.

Az első hanganyag megjelenése után Panyi Szabolcs elismerte, hogy ő hallható a felvételen. Sőt, rögtön visszatámadott, és még egy, Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti 2020. februári beszélgetés leiratát közzétette. A Tisza Párthoz való kötődése kapcsán ugyanakkor már visszakozott az újságíró, és a 24.hu kérdésére válaszolva azt állította, hogy a hangfelvételen hallható beszélgetésben csak próbált úgy tenni, mintha nagyobb befolyása lenne, de nyilvánvalóan nincs befolyása a külügyminisztériumban dolgozókra egy esetleges kormányváltás után.

Orbán Anita is igyekezett eltolni magától Panyit, de azt elismerte, hogy kapcsolatban álltak. Ő a Facebookon azt állította, hogy Panyi Szabolccsal az elmúlt két évben csak kétszer találkoztak, és vele se, ahogy más újságírókkal sem egyeztet semmilyen esetleges személyügyi kérdésről.

Az igazságügyi miniszter is lépett

A múltkori hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után a közérdekű bejelentéseiről és feljelentéseiről ismert Tényi István kémkedés miatt feljelentette Panyit, és Tuzson Bence igazságügyi miniszter is a hatóságokhoz fordult az ügyben. Gulyás Gergely pedig a hangfelvétel kikerülése utáni első Kormányinfón kijelentette: „Magyarországon ma a hírek leginkább a kémekről szólnak. Sajátos módon egyre több ukrán kém bukik le az országban. Ezek közül az első Panyi Szabolcs, akiről az derült ki, hogy saját hazája ellen idegen állammal együttműködve kémkedett.”

A kormány szokatlanul kemény retorikája és az ellene tett jogi lépések ugyanakkor nem ingatták meg Panyi Szabolcsot, aki rátett még egy lapáttal, és lengyel forrásokra hivatkozva Magyarországon elsőként hozta nyilvánosságra Szijjártó és Lavrov egy másik lehallgatott beszélgetését is. Nem lehet tudni, hogy a mostani hangfelvételre reagálva mit tesz majd Panyi, de egyben az is kérdés, mit lép a magyar állambiztonság.

Frissítés 11:30

A hangfelvétellel kapcsolatban kérdéseket küldtünk Panyi Szabolcsnak, hogy megtudjuk, miről egyeztetett Magyar Péterrel. Levelünkre nem válaszolt, de a Facebook-oldalán reagált a történtekre.

„Van az Alkotmányvédelmi Hivatalnak egy volt ezredese, B., vagy gúnynevén Vejnemöjnen, és neki egy magántitkosszolgálati-technológiai cége, tele magyar ex-titkosszolgálakkal, ex-NAV-osokkal, technikai szakemberekkel, pszichológusokkal és műveleti profilozókkal” – kezdte posztját az újságíró, aki szerint ez a személy és csapata végezte a 2020-as években a „magyarországi piszkos kampányokat”, egészen a lehallgatásoktól a kompromatok gyártásáig.

Panyi Szabolcs szerint ez a társaság és ez a cég „egyben fontos beszállítója a magyar titkosszolgálatoknak 2022 óta, illetve számos magyar nemzetbiztonsági forrás egybehangzó állítása szerint ők álltak korábban a titkosszolgálati megfigyeléssel – Bajnai Gordon volt miniszterelnök lehallgatásával – kreált úgynevezett Városháza/Anonymous-ügy mögött is”. És úgy véli, hogy „ez a csapat gyártja le és adja át ezeket a lejárató anyagokat a kormánypárti lapokhoz”. Szerinte lapunkhoz is így jutnak el az információk.

A csapat vezetőjével kapcsolatban azt állítja, hogy az úgynevezett B. több nemzetbiztonsági forrása szerint „korábban széles körben azt hangoztatta magáról, hogy nagyon közel áll a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetéséhez”. 

Egyórás háttérbeszélgetés Magyar Péterrel

„Még 2024 végén érkeztek hozzám olyan információk, hogy ugyanez a magán titkosszolgálati cég akkor már éppen Magyar Péterre és a Tisza pártra dolgozik rá. Ennek az ex-AH-s ezredes által vezetett magántitkosszolgálati cégnek tevékenysége után nyomozva kértem még 2025 elején egy egyórás háttérbeszélgetést Magyar Pétertől – vele sem előtte, sem azóta nem találkoztam –, akit az őket célzó titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelésekről, lejáratásokról kérdeztem” – írta Panyi Szabolcs a bejegyzésben, majd kitért a péntek reggel kiszivárgott újabb felvételre.

„Ez egy összevágott részlet a köztem és egy bizalmas forrásom között zajló beszélgetésből, melyen az is elhangzik, hogy egyszer találkoztam Magyar Péterrel – ez volt tehát az háttérbeszélgetés, ahol a Kabinetiroda alá tartozó titkosszolgálatokkal szoros kapcsolatban álló B.-ről és cégéről kérdeztem Magyart” – közölte az újságíró, majd kitért a hangfelvétel egy másik részére is, ami elmondása szerint a Szijjártó Péter és Szergej Lavrov között zajló, kiszivárogtatott beszélgetésre vonatkozik.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy: „Szijjártó rendszeres orosz szivárogtatásai utáni nyomozásomhoz kapcsolódik, melyet addigra legalább három európai ország nemzetbiztonsági szolgálata erősített meg nekem. Ennek a nyomozásomnak és ezeknek a forrásoknak a B. és cége, illetve a Tisza párt és Magyar Péter megfigyelése utáni nyomozásomhoz nem volt semmi köze.”

Posztja végén Panyi Szabolcs megemlítette a Gundalf- és Buddha-ügyet, amivel kapcsolatban elmondta, hogy „jogosan merül fel a kérdés, hogy az a különleges műveleti/titkosszolgálati egység, melynek részéről egy bizonyos Henry lépett kapcsolatba Gundalffal, vajon azonos lehet-e B. csapatával. Ezt egyelőre nem tudom, mivel a jelek szerint több magántitkosszolgálati csapat is dolgozik párhuzamosan az ellenzékkel szembeni piszkos kampányon”.

(Borítókép: Panyi Szabolcs 2021. július 20-án Budapesten. Fotó: Besenyei Gergely / AFP)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

Related Articles

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Back to top button