News UK

Kultúr – Csuja Imre Scherer Péter haláláról: Nem nagyon tudok megszólalni

„Nem nagyon tudok megszólalni” – mondta Csuja Imre, amikor felhívtuk a szomorú hírrel, hogy meghalt Scherer Péter. Mint mondta, sokszor találkoztak filmsorozatokban, szinkronban, és egyébként is figyelemmel követték egymás pályáját.

„Régóta ismertük egymást, együtt játszottunk még a Bárkában Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabjában” – mondta Csuja Imre, aki tőlünk tudta meg, hogy meghalt Scherer Péter. Mint mondta, utána is sokszor találkoztak, a filmes pályájuk is együtt indult. Játszottak együtt filmsorozatokban és gyakran összefutottak a szinkronban is.

Színpadon, sorozatban, szinkronban

Együtt szerepeltek az RTL ázsiai kalandnaplójában, a Jobb később, mint soha! című sorozatban is. A fikciós elemekkel átszőtt realitykomédia Japánban és Thaiföldön játszódott, amelyben négy „szépkorú”, legendás kalandor – Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila és Scherer Péter – arra vállalkozott, hogy bebizonyítsák: a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hogy hány évesek vagyunk.

Ott is nagyon jól működtünk együtt, volt, hogy minket osztottak be egymás mellé

– mondta erről Csuja Imre. Szó volt róla, hogy a legendás négyes visszatér Ázsiába, ez azonban most már nem fog megtörténni.

Scherer Péter és Csuja Imre

Fotó: RTL

Mint ahogy azt korábban megírtuk, 64 éves korában meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Kedden még játszott volna egy színdarabban a Zenthe Ferenc Színházban. „Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte Facebook-oldalán a Nézőművészeti Kft. Az ikonikus színész 64 éves volt. A társulat egyben közölte, ma (kedd) este, 9 órakor virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtérben, a Bartók Béla út 32. szám alatt.

(Borítókép: Csuja Imre 2022. december 9-én. Fotó: Németh Kata / Index)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

Related Articles

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Back to top button