Orbán Viktor és Gulyás Gergely szerint a magas részvétel arány a Fidesznek kedvez, kár, hogy a történelem cáfolja ezt

Ebben sincs igazuk.
Azt látjuk, hogy a részvétel magas, és azt tudjuk, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a magas részvétel a Fidesznek kedvez, este kiderül majd, hogy ez most is így van-e, vagy sem – idézte a Telex a Miniszterelnökséget vezető minisztert.
Gulyás Gergely a Napunkat is kiadó szlovák Denník N-nek úgy nyilatkozott, talán 2002 volt az, amikor szoros versenyben, de a Fidesz kikapott. Azzal kapcsolatban, hogy fog-e gratulálni korábbi ismerősének és barátjának, Magyar Péternek, azt mondta, neki ezzel nincsen dolga, ugyanis van erre egy szokásjog.
Orbán Viktor leadta a voksát, azt állítja, gratulálna Magyar Péternek, ha a Tisza Párt győz
Korábban Orbán Viktor is beszélt arról, hogy a magas részvételi arány inkább a Fidesznek kedvez, kár, hogy ez nem igaz. A Fidesz első, 1998-as választási győzelmekor 56,3 százalék volt meg a részvételi arány, 2010-ben a jogosultak 64,38 százaléka járult az urnák elé az akkor még megtartott második fordulóban. Azután, hogy egyfordulós lett a parlamenti választás, 2014-ben 61,84, 2018-ban 69,73, 2022-ben 69,59 százalékon állt meg a részvételi arány.
Egy fontos demográfiai mutató szerint nem a Fidesznek kedvez a részvétel alakulása

![[날씨] 당분간 온화하지만 곳곳 공기 탁해…출근길 안개 주의](https://cdn2.el-balad.com/wp-content/uploads/2026/02/날씨-당분간-온화하지만-곳곳-공기-탁해…출근길-안개-주의-390x220.webp)


